A nyárhoz egyértelműen hozzátartozik a strandolás, helyszínekben pedig igazán nincs hiány hazánkban. Számos aquapark épült az elmúlt években, de sok wellness szállodához is kialakításra kerültek élményfürdők. Magyarország remek gyógyvízi adottságait látva pedig nyilvánvaló, hogy a testi-lelki felüdülésre vágyók is megtalálják számításukat a meleg hónapokban éppen úgy, mint télen. A fedett és nyitott medencékkel ellátott élményfürdők gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek választásnak bizonyul.
A nagy népszerűségnek örvendő csúszdaparkok elsősorban a fiatalabb korosztály körében kedveltek, de a széles vendégkört megcélozván ezek a komplexumok az idősebb korosztály számára is minőségi szolgáltatásokat nyújtanak. Az élményelemekkel gazdagított medencék, a feszített víztükrű úszómedencékaz aktív pihenést kedvelők számára éppen úgy alkalmasak a kikapcsolódásra, mint a napfény és a víz szerelmeseinek.
A hazánkban megtalálható élményfürdők gyerekeknek szóló programokkal is állnak a vendégek rendelkezésére, így amíg szüleik kikapcsolódnak, a kicsiknek sem kell nélkülözniük a korosztályuknak megfelelő szórakozási formákat. A fürdőkben sok helyen az éttermek kifejezetten a legkisebbek étkezési szokásainak megfelelő menüvel is várják a családokat.
Az igényesen kialakított, többféle csúszdával, élménymedencével, gazdag ételválasztékot kínáló éttermekkel rendelkező élményfürdők gyerekeknek és felnőtteknek is kiváló választásnak bizonyulnak. A legtöbb helyen Széchenyi Pihenőkártyával is fizethetünk a belépőért, a wellness szolgáltatásokért, valamint az étkezésért – természetesen minden esetben a megfelelő alszámlának terhére.